Az Országos Levéltár fennállásának 200. évfordulója tiszteletére jelentette egy első
alapleltárát, amelyben a történeti korszakfelosztás akkori elveinek megfelelően, mint
az 1526 előtti gyűjtemény folytatása, az 1526 utáni gyűjtemény megnevezéssel illették
az addig Újkori gyűjteménynek nevezett iratanyagot. A gyűjtemény legkorábbi eredeti
irata 1526-ben kelt, egyes fondjai, folyamatos gyarapodás révén napjainkban keletkezett
iratanyagot is tartalmaznak. Számos esetben 1526 előtti dátum is szerepel a fondokban,
ezek az iratok minden esetben másolatok, amelyek családi iratok között, vagy történészek
hagyatékában maradtak fenn.
Az 1526 utáni gyűjtemény magját a Magyar Nemzeti Múzeum Levéltári Osztályán kialakított
ún. Törzsanyag alkotja. A proveniencia elvének magyarországi elfogadása előtt kezdte
meg a történeti értékű anyagok gyűjtését a Magyar Nemzeti Múzeum. Az 1876-tól tömegesen
átvett iratokat - a családi letétek kivételével - egy egységes időrendi sorozatba
kívánták beosztani. Munkaerő hiány miatt a munka lassan folyt, ezért elsőször a kisebb
irategyüttesek besorolásával kezdték meg a munkát. A Levéltári Osztály 1882-es megalakulása
után tovább folyt ez a rendezési elv, annak ellenére, hogy ekkorra már heves szakmai
vitát váltott ki az iratokat összefüggéséből kiemelő rendezési elv. A századfordulóra
hazánkban is elfogadottá vált a proveniencia elvén alapuló levéltári rendezési elv,
és ezzel megszűnt az egységes időrendi sorozat tovább építése, illetve megkezdődött
a nagyobb családi anyagot és egyes tárgyi csoportok kiemelése az időrendi sorozatból.
(Az időrendben sorolásukkor eredeti rendjüket vesztett családi levéltárakat ekkor
ebben a rendben megtartva emelték ki, és csak az 1970-es években kezdődött meg a 10
csomót meghaladó levéltárak eredeti rendjének rekonstrukciója.) A Törzsanyag nevezett
időrendi sorozat "lebontása" a MNM Levéltári Osztályának 1927-es Országos Levéltárba
költöztetése után tovább folytatódott. 1934-ben a MNM Levéltári Osztályát és az Országos
Levéltárat szervezetileg összevonták, amit azt is jelentette, hogy az Országos Levéltár
nem kormányhatósági iratait összevonták a Levéltári Osztály hasonló jellegű irataival.
A Törzsanyag teljes felszámolása továbbra is fontos levéltárosi feladat volt, amely
többszöri kényszerszünet után 1965-ben vett egy utolsó nagy lendületet, és a munka
lezárását az 1977-ben megjelent repertórium jelezte. A repertórium bevezetőjében ez
utóbbi átrendezést irányító és a munka túlnyomó részét végző Iványi Emma sorait idézem
az alábbiakban Az 1526 utáni gyűjtemény jellege az átrendezés után című alfejezet
végéig, azaz három alfejezeten keresztül.
A gyűjtemény kialakulása és változása 1965-ig
A Levéltári Osztály anyagának az Országos Levéltárba való bekerülése után sokáig megmaradt
az anyag múzeumi eredetének emléke, s az 1526 utáni gyűjtemény ismertetésekor ma is
mindig rámutatunk erre. Az Országos Levéltár az 1930-as évek közepétől kezdve eleinte
óvatosan, bizonyos tartózkodással kezelte a kapott gyűjteményt. Apránként emelte ki
belőle a hatósági, hivatali, családi, Mohács előtti iratokat (ld.: R 224 bevezetésében).
Ugyanakkor fokozatosan tett hozzá a saját hatósági és családi levéltáraiban el nem
helyezhető kisebb gyűjteményeket. 1928-tól itt helyezték el Újkori iratok cím alatt,
évrendben, az Országos Levéltár tulajdonába került azon iratokat, amelyeket addig
a Neoregestrata Acta sorozatnak egy külön számmal megjelölt fascikulusában tartották.
Az alapleltár készítésekor (1956) ez a Törzsanyaghoz hasonlóan vegyes sorozat az 1945
előtti növedék címet, 1959-ben pedig az R 225 törzsszámot kapta- 1945 után új sorozatban
gyűlt a növedéknek meglevő fondokba el nem helyezhető - olykor csak el nem helyezett
- része. Az alapleltárban ez a sorozat az 1945 utáni növedék címet, 1959-ben pedig
az R 226 törzsszámot kapta. Anyaga 1974-ben való lezárásáig kb. 2000 tételre szaporodott
fel. [Az Országos Levéltárban a szekció beosztást, azon belül a fond és állagszámok
rendszerét 1959-ben vezették be. Ekkor lett az 1526 után gyűjtemény az R szekció,
a Múzeumi törzsanyag kapta a 224-es, továbbá az előbb említett 1845 előtti gyarapodás
a 225, ill. az 1945 utáni gyarapodás a 226-os fondszámot.]
Az 1526 utáni gyűjteménynek 1945 után kialakult állapotát az 1950-ben megjelent alapleltár
és az 1959-ben készült fondjegyzék rögzíti. Utóbbi szerint ekkor a gyűjteménynek 270
fondja volt, terjedelme pedig 128 iratfolyómétert tett ki. Akkor a Kossuth gyűjteményen
és az1945 utáni növedéken kívül kevés fondnak volt külön segédlete. Ez a helyzet az
utóbbi 20 év alatt [1960-as - 1970-es évek] kedvezően megváltozott. 1959-ben, a hazai
fondelmélet kialakulásának még kezdeti, bizonyos tekintetben "kísérleti" évében különösen
ez a gyűjtemény telt meg sok olyan apró személyi fonddal, amelyet ma már nem állítunk
fel. Az átrendezések során nagy részük máshova került s mint önálló fond megszűnt,
de kényszerűségből néhány kis fond így is megmaradt: máshová nem tehető, s összevonásuk
nem lehetséges. Ezek főleg XIX. századi anyagot tartalmaznak, túlnyomórészt vékony
papír felhasználásával készült magániratok, így a kis fondokban viszonylag sok fér
el. A szekció anyaga állandóan nő, így feltehető, hogy ezeknek terjedelme is megváltozik
Az 1526 utáni gyűjtemény 1963. október 1-jei állapotát rögzíti az a minden legkisebb
raktári egységet felsoroló, áttekintő raktári jegyzék, amely ma már az átrendezések
folytán elavult. Ez a jegyzék már 299 fondot tartalmaz. A fondok szaporulatát 1959
és 1963 között nemcsak az új szerzemények elhelyezése okozta, hanem a Múzeumi Törzsanyagnak
kezdődő átrendezése, ahonnan több, addig évek szerint szétszórt önálló gyűjtemény
került ki (ld. R 224 bevezetését). Ezzel párhuzamosan a szekció néhány fondja megfelelő
helyre, más szekciókba került.
Az 1560-as évek alapján az 1526 utáni gyűjtemény nem nyújtott egységes és megnyugtató
képet. Apró tükre volt az Országos Levéltár szinte egész anyagának, mindenből volt
benne egy kevés. Alapjában véve szabadságharcos és emigrációs iratoknak, kisebb terjedelmű
személyi iratoknak és kiemelt iratfajtáknak (pl. címereslevelek, céhiratok) gyűjtőhelye
volt. Profiljának határozottabb vonalát az 1945-ös tűzvész alkalmával vesztette el,
amikor a jellegét adó iratcsoportok nagy része megsemmisült (ld. R 224 bevezetését).
Rögtön ezután még nem látszott, mi lesz további fejlődésének iránya. Akkor kezdődött
meg ismét, főleg évfordulókhoz s egyéb időszerű feladatokhoz kötve, a jórészt ismeretlen
összetételű Törzsanyagának az elemzése és belőle kisebb csoportok kialakítása. Ezzel
kapcsolatban a gyűjteményben oda nem tartózó hatósági és családi fondok alakultak
ki, hangsúlyozottan ideiglenes jelleggel. A továbbhaladás érdekében azonban először
tudni kellett, mit rejt magában a Törzsanyag és mi van a hozzá hasonló összetételű
vegyes sorozatokban. A gyűjtemény ebben az ideiglenes, elegyes állapotban olykor amolyan
átmeneti lerakodóhelyül szolgált a legkülönfélébb, másutt hirtelen el nem helyezhető,
rögtöni elemzésnek alá nem vethető iratszerzeményeknek. Referensének 1954-1965 között
főfoglalkozása a P szekció családi levéltárainak rendezése volt. Csak 1966-tól indult
meg most már az egész Törzsanyag (R 224) bontása, majd ezt követte a többi, hasonló
jellegű gyűjtemény átrendezése is.
De már ezt megelőzően is, párhuzamosan az Országos Levéltár rendezési munkájának általános
fellendülésével, az egyes szekciók körvonalai határozottabban bontakoztak ki; ezzel
az járt együtt, hogy az oda nem tartozó anyag átkerült a megfelelő szekcióba. Így
adott át ez a szekció is pecsétgyűjteményeket a pecséttárnak, kamarai iratokat a magyar
kamarai levéltárnak, családi iratokat a családi levéltáraknak stb. Ezt az irányzatot
rögzíti az 1963-as állapotot tükröző áttekintő raktári jegyzék, ahol több fond helyén
már csak az új szekcióbeli jelzet található. S ez az irányzat folytatódott az átrendezés
idején is. Az volt az elv, hogy aminek más szekcióban van a helye, az oda kerüljön.
Az 1526 utáni tárgyi átrendezések
Legelőször azt a nemegyszer vitatott kérdést kell tisztáznunk, hogy miért volt szükséges
a Törzsanyagnak és a többi vegyes sorozatnak az átrendezése. A kutatónak ugyanis átmenetileg
nehézséget fog okozni az a tény, hogy az iratok régi helyükről máshová - saját helyükre
- kerültek. Konkordanciajegyzéket, különösen olyat, amilyen az 1951-es években a Kossuth
gyűjtemény átrendezésekor készült, az anyag nagy terjedelme folytán nem lehetett készíteni.
Átmeneti jellegű konkordanciajegyzékek - rendezés közben készült tétel- és darabjegyzékek
- vannak, de mert kb. 100.000 db irat átvizsgálásáról volt szó, ezek csak kiindulópontul
szolgálhatnak. Az anyag rendezője és mindazok, akik annakidején a munkát elindították,
világosan látták ezt a nehézséget. Az anyagot azonban ennek ellenére sem lehetet tovább
rendezetlen állapotban hagyni.
Milyenek voltak a fenti iratgyűjtemények az átrendezés előtt? Legfőbb jellemzőjük
az volt, hogy egymás mellett, egymással párhuzamosan felállítva nagyjából azonos fondok
töredékeit vagy nagyobb egységeti tartalmazták. Mindegyikben volt mindenből, több
vagy kevesebb. Az új fondok anyaga majd mindíg több gyűjtemény együvé tartozó irataiból
alakult ki. Ez a helyzet múlt és részben jelen [XX.] századi kialakulásuk módjával
magyarázható. A történeti érdeklődésű vagy a történelemmel és a rokontudományokkal
hivatásszerűen foglalkozó személyek, különösen a múlt [XIX.] században, egyuttal forrásanyagot
is gyűjtöttek, ami ma nem szokás. Általában vásárolták az iratokat, de volt a gyűjtésnek
másik, ma ugyancsak már nem szokásos módja: az iratok kikölcsönzése, sőt olykor egyszerű
elvitele. Utóbbi esetben nem is volt szándékuk a visszaadás, előbbi esetben megfeledkeztek
erről. Ilyen módon magánszemélyek, tehát nem hivatásos iratőrzők kezére került az
egész ország köz- és magánlevéltáraiban őrzött anyagnak bizonyos hányada. A hatósági
levéltáraknál előfordultak selejtezések is. A gyűjtők halála után irathagyatékukat
mindenestül megvette a Nemzeti Múzeum, illetve annak Levéltári Osztálya. Az átrendezés
során a fenti "eltünt" iratok visszakerültek fondképzőiknek az Országos Levéltárban
lévő anyagába, ha pedig a fondképzőnek itt nincs anyaga, akkor, kellő terjedelem esetén,
új fondok alakultak belőle. Az "eltűnést" elősegítette az iratok szerves összefüggését
megszüntető, már említett múzeumi évrend. De az Országos Levéltárnak e szekciójában
levő, szintén említett növedékei is teljesen vegyes sorozatok voltak. Meg kellett
érnie az elhatározásnak, hogy ebből a kevert, áttekinthetetlen anyagból kiemelkedjenek
az eredeti, szervesen összetartozó fondok és tárgyi alapon összefüggő gyűjtemények.
Az átrendezés együtt járt valamennyi irat darabonkénti megvizsgálásával, az egyes
iratok fondképzőjének megállapításával. Ezen az alapon elindulva lehetett tovább rendezni
az egybetartozó iratokat.
A Múzeumi Törzsanyagnak (R 224) 45 iratfolyóméternyi anyagán kívül átrendezésre került
még 20 iratfolyóméter: az Ernst Múzeumtól vásárolt vegyes iratanyag (R 30), a Tunyogi
Csapó gyűjtemény (R 210), a fentebb említett R 225 és 226 számot viselő két növedék,
továbbá a Magyar Tudományos Akadémiától átvett iratok (R 274), a Nagy István gyűjtemény
(R 280), a Szimonidesz Lajos gyűjtemény (R 281), a Wenzel Gusztáv gyűjtemény (R 282),
a Nagy Iván gyűjtemény (R 283), a Véghelyi Dezső gyűjtemény (R 284), a Szalay Ágoston
gyűjtemény (R 285), a Nyáry Albert gyűjtemény (R 286), a Sólyom Fekete gyűjtemény
(R 287) és a Thuránszky- és Borbás gyűjtemény (R 294). Az átrendezés során teljesen
megszűnt mint külön gyűjtemény az R 30, R 225, R 226, R 274, R 280-282, R 286 és R
291 számú fond; anyaguk az iratok fondképzői szerinti a megfelelő helyre kerültek.
A többi felsorolt fond anyagának csak egy része került máshová, míg a megmaradt rész
a régi időrend helyett tárgyilag átrendeződött. Ezenkívül az egész szekciónak aok
magmaradt fondja is kiegészítő rendezéseken esett át, új anyag behelyezése folytán.
A szekcióban kialakult helyzetet az 1974. évi fondjegyzék, valamint az [1977-ben megjelent]
repertórium [rögzítette].
Az [1974-es] fondjegyzék az 1526 utáni gyűjteménynek 1974 januári állapotát tükrözi.
Az 1526 utáni gyűjtemény jellege az [1975-ben lezárult] átrendezés után
Az átrendezés során fokozatosan jelentkezett az a már régen felmerült igény, hogy
a korábban bizonytalan összetételű, elegyes anyagú szekciót körülhatároljuk, s így
megkülönböztessük, elválasszuk az Országos Levéltár többi szekciójának anyagától,
amelyek közül néhánnyal, mint fentebb láttuk, meglehetősen összemosódott.
Régebben átrendezésének egyik akadálya a múzeumi eredet túlzott tisztelete volt. A
családi levéltárakat azonban már az anyag átkerülése óta igyekeztek kiválasztani belőle,
még a Törzsanyagból is; ezeket külön állították fel (ld. R 224 bevezetése).
Az anyag nagy részének jellegét ma is a szabadságharcos, emigrációs iratok adják.
Emellett benne maradtak a korábbi, tárgyi alapon létrejött gyűjtemények. Az átrendezés
célja az volt, hogy a szekció minél nagyobb mértékben gyűjtemények együttesévé váljon.
Ennek érdekében kikerült belőle a hatósági, hivatali, valamint a családi anyag, az
[utóbbi ]apró fondtöredékeit egybegyűjtő R 319 számú fond kivételével.
A szekciónak sem a Múzeumban, sem az Országos Levéltárban nem tartozott körébe a csalkádi
anyag. Az a néhány családi fond, ami benne volt és kikerült onnan, 1945 utáni Törzsanyag-robbantások
eredményeképpen keletkezett, de nem azzal a céllal, hogy ott is maradjon. Meg kellett
találni az elválasztó vonalat az R szekció és a vele azonos osztályon levő családok,
testületek és intézmények levéltárait őrző P szekció között. Az R szekcióban ma nincs
olyan cím, amely a "család" szót magába foglalná. Anyagának egy része ugyan személyek
köré épül. de ezeknek iratai nem tartalmazzák a családi fondok jellegzetes iratfajtáit,
hanem csupán az illető személy közéleti működésével függenek össze. Zömmel emigrációs
iratok, vagy olyan kis személyi fondok, amelyeknek felállytására a P szekcióban nem
voltna lehetőség. Általában az maradt meg az R szekcióban, ami több okból, más jellege
vagy kis terjedelme folytán, mint önálló egység nem kerülhet át a P szekcióba, illetve
az Országos Levéltár egyéb szekciójába.
A gyűjtemény az Országos Levéltár szerzeményi részlegének is tekinthető, anyaga állandóan
gyarapszik. A szaporulat elhelyezésénél is a fenti meggondolás lehet irányadó.
A szekciónak egyes régi fondjai egyes esetekben olymódon bővültek ki a meglevőnél
korábbi és későbbi anyaggal, hogy régi címük részbeni átalakítására is szükség volt
(pl. egyes 1848/49-es gyűjteményekben ma már nemcsak ezekre az évekre vonatkozó anyag
van). [Ilyen például a volt 1848/49-es nyomtatványok, vagy az 1848/49-es események
képes ábrázolásai megnevezésű fondok, ahol ma már korszakhatár nélkül kerülnek elhelyezésre
az ilyen típusú iratok.]
A más osztályoknak, illetve szekcióknak elhelyezésre átadott anyag aktán feltüntetve,
jegyzék kíséretében ment át új helyére.
* * *
Iványi Emma 1975-ben befejezett átrendezésekor 171 fondból állt az R szekció. A fondok
többsége tételekre osztott, a tételeken belül az iratokat időrendbe sorolták. A kisebb
terjedelmű, gyorsan áttekinthető fondokon belül tételek nincsenek.
Az első repertórium munkálatainak lezárulása óta eltelt 25 év alatt a szekció 30 új
fonddal bővült. Az új fondok közép- vagy darabszintű rendezése az iratanyag jellegétől
és terjedelmétől függően megtörtént. A gyarapodás mellett egy fonddal csökkent a szekció
terjedelme: az R 312 - Országgyűlési iratgyűjtemény átkerül az N szekcióba. A Regnicolaris
levéltárban találhatók az országgyűlésekkel kapcsolatos iratgyűjtemények, ez indokolta
ennek az egységnek az átadását az I. osztály állományába.
A korábban rendezett anyagok esetében apróbb finomítások mellett jelentős átrendezést
nem végeztünk és nem is tervezünk. A kutathatóságot segédletek készítésével kívánjuk
elősegíteni. Számos, erősen kutatott, kiemelkedő forrásértékű anyaghoz darabszintű
segédlet készült. A segédleteket az egyes fondoknál jelezzük. Nagyobb terjedelmű anyagnál
ezek a segédleteket önálló kötetekbe foglaltuk, mint például a nemesi iratok két sorozatának
(R 64 és 126) darabjegyzékét, a Klapka levéltár (R 295) levélírói mutatóját, vagy
a Nyomtatványok (R 32) darabjegyzékét.
A volt Újkori gyűjtemény a múlt század óta igen kutatott és sokat idézett iratokból
állt. A régi jelzetek azonosítása sok esetben jelent komoly gondot okoz a korábban
említett okokból elmaradt következetesen vezetett konkordancia jegyzékek hiányában.
A Magyar Nemzeti Múzeum Növedéki Naplójába történt esetleges bejegyzések mellett jelentős
segítségét nyújt az R 327 alatt elhelyezett részleges segédletek és konkordancia jegyzékek.
További segítségül a repertórium végén Függelékben felsoroljuk azokat a családneveket,
amelyek a Törzsanyagból, illetve a szekció további fondjaiból kiemelésre kerültek
a P szekcióban lettek elhelyezve. Ugyancsak a Függelékben adunk számot arról, hogy
az átrendezések során megszűnt, vagy jelentős mennyiségi csökkentésen átment, de az
1963-as áttekintő raktári jegyzékben és alapleltárban még szereplő egyes R törzsszámok
mely fondban keresendők.
A szekció leginkább kutatott iratainak mikrofilmezése folyamatosan halad, anyagvédelmi
szempontokat figyelembe véve. Azokról a fondokról, amelyek teljes egészében mikrofilmen
vannak részben a Repertórium, részben a Kutatószolgálatnál használható Fond-X ad aktuális
információt. Ezek az irategységek csak mikrofilmen kutathatók. A folyamatosan gyarapodó
segédletek, amelyek nyomtatásban nem jelennek meg, szintén a Levéltár belső hálózatán
tekinthetők meg.
A szekció anyagának használatát Mutató segíti, amelyben azonban az R 313 - Személyek
szerinti iratok és az R 319 Családi fondtöredékek között szereplő nevek nem szerepelnek
a nevek rendkívül nagy száma miatt.
Az R szekció a repertórium kéziratának lezárásakor, 2001. december 31-én 162,14 ifm.,
amely 801 raktári egységben található, évköre, a gyűjteményben található másolatok
eredeti irata keletkezését figyelembe vételével, melyet mindíg zárójellel jelzünk:
(1339-1526)1527-2001, az utolsó törzsszám R 353.
Felhasznált és ajánlott irodalom az R szekció történetére vonatkozóan:
Sulika Szilárd: A Múzeumi Levéltár és legújabb gyarapodásai. Magyar Könyvszemle. Bp.,
1925. 93-133.
Uő.: A Múzeumi Levéltár gyűjteményeiről. Magyar Könyvszemle. Bp., 1926. 54-110.
Uő.: A Magyar Nemzeti Múzeum Levéltári Osztálya az 1931-1933. évben. Magyar Könyvszemle.
Bp., 1932/43. 1-4. füzet.
Bakács István: A Magyar Országos Levéltár és a Magyar Nemzeti Múzeumi Levéltár 1926-1934
közötti kapcsolatairól. Magyar Könyvszemle. Bp., 1972. 310-322.
Uő.: A Magyar Nemzeti Múzeum Levéltárának története az Országos Levéltár keretében
1934-1945. Levéltári Közlemények. Bp., XLIII. évf. 33-83.
Iványi Emma: Az 1526 utáni gyűjtemény repertóriuma. Bp., 1977. Kézirat.